Pápai Joci bedobta a törölközőt: visszalépett a Sztárboxtól
Az immár kétszeres olimpiai bajnok akkora zseni, hogy (szinte) bármit megengedhet magának.
Ez már vérfürdő.
Újabb válság a láthatáron.
A favoritként rajthoz álló Érdi Mária számára sokáig minden tökéletesnek tűnt.
Érdi Mária hiába nyert meg két futamot, favoritként lemaradt a döntőről. Vadnai Jonatán viszont megküzd a bronzéremért.
Váratlan európai ország nyerte meg a geopolitikai lottót.
Sajtóhírek szerint a Vári Attila által vezetett szakszövetség fék nélkül szórta a pénzt.
Változott a hozzáállás az otthoni munkavégzéshez.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Legfeljebb 1500 forintba kerülnek.
Egyre több, 50 forintos logóval ellátott palackkal találkozhatunk az üzletekben, bár még mindig sok a kérdés, hogy mire is kell figyelni a MOHU REpont rendszere kapcsán. Mi most Ignáccal, Olival és a vásárlókkal közösen jártunk a végére, videón mutatjuk, mire jutottunk.
Támogatott tartalomTöbb daganattípus ellen is hatékonyan vehetné fel a harcot. Exkluzív interjú Polgár Csabával, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával.
Az egész eseményt lefújták a tragédia miatt.
A bazsalikomos málnára és a citromra esett a világsztár választása.
Ha nem támogatják tovább Ukrajnát, azzal elfogadják Oroszország győzelmét.
A DNS-vizsgálat eredményére azonban még várni kell.
A kormány titkolózik, hogy mi célból szállították ki az országból az értékes nemesfémkészletet.
Férfi pólósaink szerint biztató a helyzet, de nem szabad elszállni a szerbek elleni teljesítménytől.
Férfipólósaink a címvédő szerbekkel csaptak össze a csoport zárásán, vitorlázóknál az egyik magyar éremfutamba jutott, a másik nem.
Ők hoztak aranyat az Esports World Cupon, a félidőnél a hazaiak dominálnak.
Feledhetetlen pillanat volt, amikor kihirdették az olimpiai csapatot.
Meglepetés a Kopaszi-gáton: Major Veronika Keszthely díszpolgára lesz!
Gianmarco Tamberit, a magasugrás királyát szombaton kórházba szállították, szerdán már az olimpián küzd.
Varga Dénes egészpályás gólt is szerzett a nagy rivális elleni csoportzárón.
Az esetet egy autós fedélzeti kamerája rögzítette.
Egyelőre sokat nem lehet tudni a tárgyalásokról.
A jövőről az ellenzéknek nincs saját „története”, ezért is sikertelen – Fodor Gábor írása.
Jelenleg nem lehet védekezni a fenyegetés ellen.
Idén már ő a harmadik személy, aki viselheti a címet.
A Hamász emberei beszivároghattak közéjük.
Ez a történet már nem a fair playről, nem a genderről és legfőképp nem a sportról szól.
Leel-Őssy Gábor is megszólalt az ügyben.
Alumínium helyett műanyagból készülhet a következő Apple Watch.
Egy hónap alatt két halálos krokodiltámadás is történt az országban.
A páciensek gondolataikkal képesek számítógépeket irányítani.
Keir Starmer válságtanácskozást tartott a rendőrség illetékes vezetőivel.
Ismerje meg azokat a hírességeket, akik ritka genetikai betegségekkel küzdöttek vagy jelenleg is küzdenek.
Kemény hét előtt áll a magyar deviza.
Az énekes-műsorvezető elfogadja a versenyhatóság döntését.
Megszűnhet a rövidtávú lakáskiadás.
Mindenki ismeri felismeri a fajtát, de csak a gazdik ismerik igazán.
Régészeti leletekből alkották meg az eddig nagyrészt ismeretlen egykori nagyragadozót.
Egyes esetekben normális lehet, máskor problémára utalhat.
Sport és politika ütközőtere lett a párizsi olimpia.
A hétköznapi élet Anikóéknak csak álom.
Aki alig élte túl, az biztos, hogy tudja a választ.
A privatizáció változtatott meg mindent.
Zsivera Gábor játékos ügynök és a sport tv szakkommentátora elemez.
Önálló videós történeteket készít az MI.
Tavaly a hármas, idén pedig a négyes szintet tesztelhetik.
Meglepetésekkel kényezteti rajongóit a Google Maps és a Waze is.
Egy komolyabb hiba után a gyártó minden eladott autóját visszavásárolta.
A kávé szerelmesei számára nincs is jobb dolog, mint egy hangulatos, jól felszerelt kávésarok a konyhában, ahol prémiumfeketézésben lehet részünk. Ez a kis oázis nemcsak a reggeli rutint teszi kellemesebbé, hanem otthonod stílusát is gazdagítja.
Támogatott tartalomSültgesztenye-árusítás a színházban, tanítónői állás faggyúért és termőföldért, csúnya lány keres jó kiállású legényt...
A 7%-os FixMÁP nem is néz ki olyan rosszul, ugye?
Megnéztük, melyek voltak a korábbi olimpiák legismertebb vagy épp legaranyosabb kabalái, ezek közül is elsősorban azok, amelyek valódi állatokat ábrázoltak.
Aktuális adásunkban a megújuló energiaforrásnak számító biogázról beszélgetünk, mely óriási potenciállal bír, többek között, az energiafüggőség csökkentésében.
A fekete bodza szerencsére egész Európában megtalálható, így hazánkban is belefuthatunk úton-útfélen.
További intézkedésig Romániából nem érkezhetnek kiskérődző-szállítmányok Magyarországra.
Kerti dísznövényeink közül sok egzotikus, távoli tájakról származik. Ritkán ismerhetünk rá valamelyikre túráink során. Van azonban néhány hazai védett növényfaj, amelynek kerti változataival is találkozhatunk.
Minden nehézsége ellenére - amiből volt és van bőven - odaért a világ tetejére. Pedig nagyon kemény út vezetett idáig.
Varga Barnabás is kikerült a keretből a Midtjylland elleni odavágó előtt.
A 27 éves amerikai tornásznő szerint abba kell hagyniuk a riportereknek az olimpiai bajnokok kérdezgetését.
A fiatal tehetség nem Messitől tanulja a legtöbbet. Süteményt kell vinnie a társaknak, de hozzátette, vár még rá meglepetés a többiektől.
Imané Helif már biztosan érmet szerzett az olimpián, miután a legyőzte Hámori Lucát és ezzel bejutott a legjobb négy közé.
Elképesztő küzdeni tudás és győzni akarás.
Nemrég egy búvárcsapat a Balti-tengeren több rekesz pezsgőt és más különleges italokat talált egy elsüllyedt hajón, a svéd Öland-szigettől körülbelül 40…
A repülőgépes utazásokra a legtöbben alaposan felkészülünk: bár egyre népszerűbb az úgynevezett rawdogging, a legtöbben azért mégis könyveket, zenét…
Első hallásra trükkösnek tűnhet elkészítése, a sütés során csupán egyetlen fontos részletre kell figyelnünk.
A gazdag történelmi múlttal rendelkező szigetet jelenleg turizmusból tartják fenn, ám a tulajdonos luxusüdülővé alakítaná.
A Cinque Terre sziklatetőkön magasodó színes házikóival már évtizedek óta Olaszország egyik legnépszerűbb úti céljának számít. Itt kanyarog az a Via…
Mutatunk öt izgalmas olvasmányt, ami 2024-ben jelent meg, és tökéletes lehet a pihenéshez.
Kockázatos, ha a felvett lakáshitel összege majdnem eléri az ingatlan forgalmi értékét. Állapotromlás, értékcsökkenés esetén ugyanis előfordulhat, hogy a bank számára már nem nyújt kellő biztosítékot.
Szeptembertől Győrben folytatod tanulmányaidat? Segítünk megtalálni a tökéletes albérletet, ami az egyetemi éveid meghatározó helyszíne lesz!
Milyen esetekben kerülhető el a 28%-os megtakarítási adó?
Az albérletkeresés kihívásokkal teli folyamat, de az alábbi szempontok segítségével elkerülhetők a kellemetlen meglepetések.
Megmutatjuk, hol tudod megnézni az alkalmazásban, hogy elérhető-e számodra a Revolut készpénz befizetés, és hogy mely helyeken tudsz készpénzt befizetni.
Segítünk a számolásban: összegyűjtöttük, milyen költségeid lesznek, ha autóval mész Horvátországba nyaralni.